TÖRTÉNETE
.
A Magus Hotel projekt egy csinos kis táncklub létrehozásának gondolatával indult, Nagybánya városának zajától és betonfalaitól távol, éppen a bejáratnál elhelyezkedve, a főút mellett. Az ötlet kibontakozni látszott a vendéglátás szélesebb körében. Eredményképpen megjelent egy á la carte-vendéglő, meglévén aannak alapzata, valamint teteje, az épületkomplexum tervezője, az elhunyt műépítész Danku Csaba meggyőzőtt bennünket arról, hogy egy 54 helyes társasgépkocsival érkező vendégeket ellátni képes kis szállodát építsünk. Ekképp létesült 27 szoba, azaz a mai Magus szálloda, mellyel büszkélkedhetünk, színt és építészetet vont be városunkba. A belső formatervezés a retro, valamint a modern technológiai stílus kombinációjából született.
Építése 2010-ben kezdődött, az épületet lassan, az alapoktól húzták fel. Minden egyes belső és külső részlet pontos terv eredménye, a leendő vendégeink számára legjobb minőség biztosításának érdekében.
Ötletünk 2016-ban testesült meg, amikor a Magus Hotel a vendégszeretet iparának tárta ki szívét és lelkét, kényelmes szobákkal, elegáns belsővel, és nem utolsósorban egy barátságos és jól felkészült csapattal.
Szemléletünk, jövőképünk feledhetetlen élményeket nyújtani vendégeinknek, akik megtisztelnek majd látogatásukkal, valamint az a fogadalom, miszerint állandó jellegű emlékezetes itt-tartózkodási élményt biztosítunk, melynek reményében vendégeink újra felkeresik majd a Magus Hotelt.
Köszönjük, hogy elolvasták a Magus Hotel történetét, mely az évek során reméljük gazdagodni fog, Önöknek, vendégeinknek köszönhetően!